Növényi festés

 Update: elkészült - ebben a bejegyzésben írok róla.

Nagy fába vágtam a fejszémet, amit igazából nem is tudok mennyire nagy: növényi festésű nemeztakarót fogok készíteni.

Vegyészmérnökként végeztem, dolgoztam is jópár évet a vegyiparban, mellette nyelvet tanultam, esti iskolába jártam, korrepetáltam iskolásokat ÉS mindig volt egy varrógépem, amin magamnak és ajándékokat varrtam. Már akkor sem értettem, hogy találkozik az én vegyész énem az alkotó, varró énemmel, de nem is érdekelt. Végre annyi év "csóróság" után jó állásom volt, pénzt kerestem,  (kis, majd nagyobb)lakásom és (régi)autóm lett. Aztán jöttek a gyerekek és jött a nemez. A nemezelés pedig hozta a festést, a növényi és anilinfestést és ekkor a vegyész énem újra előbújhatott kicsit, lombik helyett nagy fazékban kotyvasztani. Na jó, lombikkal csak az egyetemen találkoztam, a gyógyszergyárban az irodában számítógéppel, telefonnal és papírral dolgoztam.
A gyári festékek a 19. századtól már megjelentek a kelme és bőrfestő mesterek életében, majd a legapróbb falvakba is eljutottak, így az elmúlt 200 évben a természetből nyert anyagokkal való festéstudás feledésnek indult. Az írásbeliségnek és a néprajzi kutatómunkának köszönhetően a receptek jó része napvilágba került, nekünk már csak érteni és követni kell(enne) azokat.
Az első apró lépésem a környéken levő, még beépítetlen telkekről egy sárga virág csokorba szedése volt. Főúri neve van: jakabnapi aggófű. Amilyen bájos, olyan veszedelmes: pirrolizidin alkaloidjai orálisan, szájon át fogyasztva erősen májkárosítóak.

Kanadai aranyvessző ázik a fazékban

Hogy mi is készült ennek a növénynek és még sok másiknak a felhasználásával? Itt írok róla.